A vasárnapi ebéd nálunk szent dolog. Amióta nyugdíjasok vagyunk a férjemmel, Jánossal, egész héten arra spórolunk, és arra készülünk, hogy a fiunk, a lányunk és az unokák hazajöjjenek egy jót enni. Én 60 évesen már nehezebben bírom az egész napos talpalást, de boldogan sürögtem a konyhában. Most vasárnap a családi kedvencet, a töltött káposztát kérték. Már tegnap hajnalban kimentem a piacra a legszebb húsért, savanyítottam, töltöttem, főztem, majd ma délelőtt rántottam be. Két napos, kőkemény munka volt benne, de boldog voltam, hogy örömet okozhatok nekik.
Délben megérkezett a lányom, Lilla, és az unokák. Lilla már az ajtóban fintorogva nézett végig a megterített asztalon. – Sziasztok! Erzsi mama, hoztam egy kis modern ebédet! – harsogta vidáman, és egy hatalmas, bolti kényelmi termékes, alumínium tálcát tett az asztal közepére. – Bolti lasagne! Gyors, tiszta, és nem kell vele órákat bajlódni. A maga zsíros töltött káposztája már senkit sem érdekel, és csak megfájdul tőle a hasunk, tiszta koleszterinbomba.
A torkomon akadt a szó. Éreztem, ahogy elvörösödöm, a születésnapi örömöm egy pillanat alatt elpárolgott. Ránéztem a fiamra, de ő zavartan a telefonját nyomkodta, nem szólt semmit. – De Lilla kislányom… – suttogtam döbbenten, és simogattam a kötényemet –, tegnap hajnal óta ezt főzöm nektek. Idáig mindenki imádta, benne van minden szeretetem…
A lányom türelmetlenül megforgatta a szemét, és lehuppant az egyik székre. – Jaj, ne drámázzon már, Erzsi mama! – vágta rá arrogánsan. – Haladni kéne már a korral. A mi gyerekeink nem fogják ezt a zsíros bombát enni, tönkreteszi az egészségüket. Vigye ki innen, ez az asztal most a lasagnéé! Nem nagy ügy!
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
