Az első napok
A kisunokámmal akkor lettem gyám, amikor alig volt kétéves. A fiam egyértelműen jelezte, hogy nem áll készen az apaságra, anyja pedig egyszer csak eltűnt, cím és üzenet nélkül. Egyik nap még ott volt, a másik már nem. A csendet, amit maga után hagyott, egy kisgyerek, egy plüssnyúl és egy kétségbeesett kereső szeme töltötte be a nappalim.
Én etettem, fürdettem, éjszaka ringattam, amikor lázas volt, és nyugtattam, amikor rossz álmok kísérték. Tudtam, hogy a palacsintát háromszögekre vágva szereti, és hogy a folyosó lámpáját csak résnyire engedve tud elaludni. Régen még a kis kezét az ujjaimra szorította, hogy ne essen el, de idővel önállóan kötélt a cipőfűzőt, iskolatáskát cipelt, és magabiztosan lépkedett.
Ő adta a napjaim ritmusát, én pedig az övéinek a közepén álltam. Azt hittem, így maradunk: mi ketten, csendben, egymásnak, a világ ellen.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
