A szilánkok csörömpölése volt az egyetlen hang, ami megtörte a hirtelen beállt csendet. A tévében még ment a meccs, de a nappaliban megállt az idő. A barátai, akik addig harsányan röhögtek a férjem „poénján”, most zavartan fészkelődtek a fotelekben, egyikük sem mert a szemembe nézni. A férjem arca vörösre váltott, hol a dühtől, hol a szégyentől.
– Megőrültél? – sziszegte, próbálva menteni a tekintélyét a férfiak előtt. – Mit képzelsz magadról?
Közelebb léptem hozzá. Már nem éreztem a fáradtságot, sem a lábamban lévő zsibbadást az egész napos rohangálástól. Csak egy kristálytiszta nyugalmat éreztem. – Hogy mit képzelek? – kérdeztem olyan halkan, hogy csak ő hallja, de tudtam, hogy mindenki fülel. – Azt képzeltem, hogy a feleséged vagyok, a társad. Nem a cseléded, nem a pincérnőd, és végképp nem a biodíszlet, akivel felvághatsz a haverjaid előtt, hogy milyen jól idomítottad.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
