A dietetikus kiemeli: a filteren átszűrt kávék (pl. V60, Batch brew, Aeropress stb.) esetén ezeknek, az egyébként bizonyos tényezők szempontjából kifejezetten előnyös vegyületnek a mennyisége sokkal kevesebb, tehát a sok kávét fogyasztók inkább ezt a fajtát válasszák. – tanácsolja a szakember.
A pörkölés is számít
Hozzáteszi, hogy a kávé pörkölésének erőssége is fontos tényező.
Amikor a kávét pörkölik, a hő hatására reakcióba lép egymással a kávéban található fehérje és szénhidrát, ez a szín- és ízváltozással járó folyamat az úgynevezett Maillard-reakció. Ettől lesz a világoszöld kávészem fokozatosan egyre barnább, és ugyanez történik a pirítós készítése során is. E reakció terméke a melanoidin is, mely egy jótékony hatású antioxidáns. Azonban minél sötétebbre pörkölik a kávébabot (nagyobb hőmérsékleten és hosszabb ideig) annál inkább már egészségkárosító, karcinogén vegyületek keletkeznek, és a kávé egészségvédő hatása is csökken. Tehát dietetikai szempontból részesítsük előnyben a világos pörkölésű kávét.
– tanácsolja.
Kevesen tudják, hogy az instant kávé nem más, mint a főzött fekete kávé, legtöbbször liofilizálva, vagyis fagyasztva szárítva. A folyamat során fokozatosan hűtik le a folyadék hőmérsékletét, és elvonják belőle a nedvességet, tehát amikor az instant kávét vízben feloldjuk, az ugyanúgy koffeint tartalmaz, jóllehet az íze kicsit gyengébb, és valamelyest az antioxidáns tartalma is alacsonyabb, mint a frissen főtt feketének.
A kávé vízhajtó hatásával legtöbb fogyasztó tisztában van: ez elsősorban akkor érvényesül, amikor valaki sok kávét iszik. Arra is érdemes figyelni, hogy mivel a koffein vízben oldódó vegyület, ha több vízzel hosszúkávénak főzzük, akkor abban több lesz a koffein, így a vízhajtó hatás is jobban érvényesül. Érdemes tehát a kávé után vizet is inni. A kávézókban a fekete mellé felszolgált kis pohár szóda viszont nem a folyadékpótlást szolgálja. Ha ezt a kávé előtt isszuk meg, mintegy öblítés gyanánt, tisztábban érezhetjük a kávénk aromáját – árulja el a szakember.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.