Péter, a férjem, az utóbbi időben mást sem emlegetett, csak az új részlegvezetőjét, Andreát. Andrea okos, Andrea vicces, Andrea mindig csinos. Én pedig, aki két éve itthon vagyok a dackorszakos ikreinkkel, egyre kisebbnek éreztem magam emellett a tökéletes fantomkép mellett. Valóban nem voltam csúcsformában. A napjaim a pelenkázás, etetés, altatás, takarítás végtelen körforgásában teltek. Örültem, ha volt időm hajat mosni, a sminkkészletem pedig lassan a fiók mélyén porosodott.
Azon a péntek estén betelt a pohár. Péter hazajött, és miközben a kihűlt vacsorát ette (mert a gyerekek miatt késtem vele), megint rákezdett. – Látnád Andreát! Ma tartott egy prezentációt, ragyogott. Pedig neki is van két gyereke. Nem értem, te mitől vagy mindig ilyen nyúzott és slampos. Tanulhatnál tőle egy kis igényességet! A szavai úgy fájtak, mintha kést döfött volna belém. Azt hittem, a társam, nem pedig a kritikusom.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
