Apám, aki addig némán ült az asztalfőn, és aki annak idején elzavarta Petit, hirtelen felállt. Nem szólt semmit, csak kiment az előszobába, felvette a kabátját, és kiment a hóesésbe. Mindannyian az ablakhoz tapadtunk. Láttuk, ahogy odamegy a régi, rozsdás autóhoz az út szélén. Peti kiszállt. A két férfi percekig csak állt egymással szemben a hidegben. Aztán apám, a kemény, szigorú ember, kitárta a karját.
Amikor bejöttek, mindkettőjük szeme vörös volt. Peti bemutatta Annát és a kisunokát, Lilit. Aznap este a plusz teríték nem maradt üresen. Sőt, még eggyel többet kellett hoznunk. A vacsora alatt nem beszéltünk a múltról, a vitákról. Csak néztük a kisbabát, ahogy anyám ujját szorongatja, és tudtuk: a család nem arról szól, hogy sosem hibázunk, hanem arról, hogy mindig van hova hazatérni, még a legnagyobb vihar után is.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
