Jani kinyitotta az utolsó oldalon. Ott egyetlen hatalmas szám állt, piros tollal, háromszor aláhúzva. Odatolta a füzetet Peti elé. – Olvasd fel. Peti hangosan felolvasta: – Tízmillió-nyolcszázötvenezer forint. – Ez mi? – kérdezte a fiunk.
– Ez, fiam, a te budapesti albérleted ára – mondta Jani csendesen. – Tizenöt év alatt. Ezt a pénzt mi az anyáddal kerestük meg, túlórában, hétvégén, lemondva a nyaralásról, lemondva az új autóról, lemondva minden luxusról. Azért adtuk, hogy neked könnyebb legyen az életed, mint nekünk volt. Soha nem kértük vissza, mert a gyerekünknek adtuk. Jani felnézett Petire. – De most mi kérünk tőled valamit. Nem pénzt. Csak egy délutánt az életedből. Egy olyan délutánt, amikor az anyádat, aki megszült és felnevelt, elviszed a kórházba, hogy ne fájdalmak között élje le a hátralévő éveit. És te azt mondod, hogy a balatoni haverjaid fontosabbak?
Peti arca falfehérré vált. Ott állt a saját apja előtt, aki egész életében érte dolgozott, és a saját önzősége most ott hevert előtte a konyhaasztalon, egy nyolcjegyű szám formájában. A száma, ami a mi szeretetünk és áldozatunk volt, forintosítva.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
