De mielőtt magához ölelhette volna, Szilvia, a lányom, odalépett, és szó szerint kikapta a gyerek kezéből. Fintorogva tartotta fel a két ujja között, mintha valami koszos rongy lenne. – Anya, komolyan ezt a szúrós, házi vackot adod Milánnak a szülinapjára? – kérdezte hangosan, hogy mindenki hallja. – Nézd meg, a másik nagymamájától tabletet kapott. A gyomrom görcsbe rándult. – De Szilvi… – suttogtam könnyes szemmel. – Hetekig kötöttem… drága, puha fonalból van, nem szúr. Kisvonatos, amit annyira szeret… Szilvia gúnyosan felnevetett, majd egy hanyag mozdulattal beledobta a pulóvert a sarokban álló, szakadt csomagolópapírokkal teli nagy szemeteszsákba. – Jaj, ezt úgysem adom rá az óvodában, halálra csúfolnák érte a többiek! – mondta arrogánsan. – Ne égesd már a gyereket ilyen szegényes holmikkal, akkor inkább ne adtál volna semmit. Elég kínos ez így a többiek előtt.
A szobában megfagyott a levegő. A másik nagyszülők zavartan néztek félre. Én ott álltam, és legszívesebben elsüllyedtem volna. Az elmúlt két hónap minden szeretete és munkája ott landolt a kukában.
Ekkor János, a férjem, aki eddig némán állt mellettem, lassan elindult a sarok felé. Szó nélkül belenyúlt a szemeteszsákba, és óvatosan, mintha valami törékeny kincs lenne, kivette a piros pulóvert. Leporolta róla a papírdarabokat. Aztán odasétált a lányunkhoz.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
