A torkomon akadt a szó. Éreztem, ahogy elvörösödöm. – De Kitti kislányom… ezt egy évig szőttem nektek, kézzel – dadogtam szégyenkezve, és simogattam a szőnyeg szélét. – Drága, puha fonalból van… Benne van minden szeretetem, védelmező mintákkal, amit még az anyukám tanított… A menyem türelmetlenül megforgatta a szemét, és a költöztetők felé intett, akik épp pakolták a dobozokat. – Jaj, hagyjuk már ezt a vidéki babonát! – vágta rá arrogánsan. – Kitől védelmez? A portól? Ez egyszerűen igénytelen, és rontja az összképet a fotókon. A költöztetők vigyék el innen, nem akarom látni az új otthonomban!
A szobában megfagyott a levegő. Én ott álltam a szőnyegem mellett, és legszívesebben elsüllyedtem volna a szégyentől és a fájdalomtól. Az elmúlt egy év minden szeretete és munkája ott landolt a költöztetők kezében.
Ekkor János, a férjem, aki eddig némán állt a szőnyeg szélén, és figyelte a jelenetet, lassan elindult. Odalépett a költöztetőkhöz, és egy határozott mozdulattal kihúzta a kezükből az összetekert szőnyeget. Leporolta róla a port, és a hóna alá fogta. Aztán odasétált a menyünkhöz.
– Kitti – mondta János olyan mély, csendes, mégis tekintélyt parancsoló hangon, hogy mindenki összerezzent. – Hát akkor vegyen neki újat! Nálunk csak angol nyelvű, modern, fejlesztőkönyvek vannak. Nem fogom hagyni, hogy ilyen elavult, zsíros lapokon nevelkedjen! A költöztetőkkel ezt is vitessék el innen!
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
