Ahogy jöttek, úgy mentek is. A férjem leült, kerülte a tekintetemet. Nem tudtam, hogy mindez változtat-e rajta, vagy csak egy fájó emlék marad.
Aznap este újra a hasamra tettem a kezem. A baba megmozdult, a férjem felém fordult. A csend most más volt – nem közönyös, inkább bizonytalan és megbánással teli.
Egy dolgot viszont biztosan tudtam: erős vagyok. Talán erősebb is, mint valaha hittem. És most először valaki ezt hangosan is kimondta.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
