A padlón füzetek hevertek, színes filcek, kinyomtatott képek és teleírt lapok. A lányom és Noah egy nagy táblánál térdeltek, amelyen rajzok, jegyzetek és nyilak kötötték össze az ötleteket. A közelben egy laptop állt, a képernyőn egy megállított prezentációval.
Mindketten felkapták a fejüket a hirtelen nyitásra, de nem láttam rajtuk titkolózást. Inkább azt, hogy teljesen elmerültek valamiben.
Ahogy közelebb léptem, ismerős képek tűntek fel. Egy mosolygós fotó apukámról, néhány kép a környékbeli parkról, és egy nagy, kézzel írt cím: „Közösségi olvasónap”.
Ekkor állt össze bennem minden.
Elmondták, hogy egy önkéntes programot szerveznek a helyi közösségi központtal. Felolvasós délutánokat szeretnének tartani kisebb gyerekeknek, és meghívnák a lányom nagypapáját is, az én édesapámat. Az utóbbi időben beteg volt, csendesebb, gyakran kedvetlen. A lányom szerint hiányzott neki valami, amiért újra érdemes lenne várnia a holnapot – egy cél, ami örömet ad.
A nagy tábla nem káoszt mutatott, hanem egy átgondolt tervet. Időpontokkal, feladatokkal, felelősségekkel. Ki mit intéz, milyen könyvek legyenek, hogyan hívják meg a gyerekeket, hogyan tegyék barátságossá a napot. Minden apró részletet végiggondoltak.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
