Apám lassan felállt az asztaltól. Szépen fel volt öltözve, abba a kockás ingbe, amit csak ünnepekkor visel. Az asztalon két tányér volt megterítve. Középen egy gőzölgő tál, benne a kedvencem: krumplis tészta. – Tudom, fiam – mondta halkan, és a szemét törölgette. – Nem volt semmi baja a tévének. – Akkor miért hívtál? – kérdeztem, bár a szívem mélyén már kezdtem sejteni a választ, és ez a sejtés jobban fájt, mintha tényleg elromlott volna valami.
– Mert kedd van – nézett rám. – Három napja nem szólt hozzám senki, csak a rádió. Azt hittem… azt hittem, ha van valami baj, akkor átjössz. Főztem tésztát. Gondoltam, ha már itt vagy a „szerelés” miatt, talán eszel egy pár falatot.
Olyan csend lett a lakásban, hogy hallani lehetett a falióra ketyegését. Ott álltam a drága okostelefonommal a kezemben, a fontos munkahelyi e-maileimmel a fejemben, és rájöttem, hogy egy idióta vagyok. Apám nem hülye. Nagyon is jól tudja kezelni a tévét. Csak éppen magányos. És a magányra nincs gomb a távirányítón. Az egyetlen módja annak, hogy a fia – aki mindig „rohan” és „nem ér rá” – meglátogassa, az volt, ha hibát színlel.
Ledobtam a táskámat a kanapéra. – Igazad van, Apa – mondtam, és a torkomban lévő gombóctól alig tudtam nyelni. – Tényleg nagyon rossz a kép. Ezt… ezt hosszú idő lesz megjavítani. Lehet, hogy egész este itt kell maradnom. Apám arca felragyogott. Olyan mosolyt láttam rajta, amit már nagyon régóta nem. – Akkor szedek neked – mondta lelkesen. – Van uborka is.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
