Minden családnak megvannak a maga szokásai, nálunk ez a vasárnapi közös vacsora volt. Amióta apukám meghalt három éve, anya különösen ragaszkodott hozzá, hogy minden vasárnap összegyűljünk nála, bármi történjék is. Ezek az esték nem csak az evésről szóltak, hanem arról, hogy apát valahogy velünk tartsa, hogy ne halványodjon el az emléke.
Egy vasárnap délután azonban kaptunk tőle egy rövid üzenetet: „Ma kérlek, ne gyertek.” Ennyi. Semmi magyarázat, semmi mosolygós arc. Csak öt szó, ami azonnal rossz érzést keltett bennem. A bátyámmal egymásra néztünk, és egyszerre tudtuk, hogy valami nagyon nincs rendben.
Figyelmen kívül hagytuk az üzenetet, beültünk a kocsiba, és elindultunk hozzá. Végig szorongtunk az úton. Mikor megérkeztünk, a teraszlámpa égett, de senki nem nyitott ajtót. Elővettem a pótkulcsomat, kinyitottam, és közben hangosan szólongattam anyát.
A konyhába érve megtorpantam. Az asztalnál ült egy férfi, széles vállakkal, ismerős testtartással. Hátulról pont úgy nézett ki, mint az apánk. A bátyám mögöttem lépett be, és ő is rögtön megdermedt. Anya a pultnál állt, némán szeletelte a répát. Az arca sápadt volt, a kezében remegett a kés.
Anélkül, hogy ránk nézett volna, csak annyit mondott halkan: „Miért nem hallgattatok rám?”
A férfi ekkor felénk fordult. Nem volt teljesen ugyanolyan, mint apa, de a hasonlóság annyira erős volt, mintha valakit látnánk visszatérni, akit már eltemettünk. Anyu szemébe könnyek gyűltek, és végre megszólalt. A férfi James volt, az apánk ikertestvére.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
