Megvan, kik vitték el a főnyereményt a múlt heti lottósorsolásokon

Példátlan sorozatot hozott a múlt hét a hazai szerencsejátékban: az ötös, a hatos és a skandináv lottón, valamint a jokeren is elvitték a főnyereményt. A Szerencsejáték Zrt. a közbizalom megőrzése érdekében rendkívüli hatósági ellenőrzést kért, miközben az első nyertesek már jelentkeztek a nyereményükért.

 

A statisztikailag szinte hihetetlen egybeesés miatt a társaság úgy döntött, a szerencsejáték-felügyeleti hatósághoz fordul. A vizsgálat célja, hogy hivatalosan is megerősítsék: a sorsolási folyamatok és az informatikai háttérrendszerek szabályosan, külső befolyástól mentesen működtek. Panulin Ildikó szóvivő tájékoztatása szerint a hatóság ilyenkor nemcsak a jegyzőkönyveket ellenőrizheti, hanem a sorsolásokon jelen lévő közjegyzőket is kikérdezheti – írja az Index.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a társaság biztos a rendszer tisztaságában, így belső vizsgálatot nem tartanak szükségesnek. Kiemelte, hogy az informatikai rendszert egy nemzetközi beszállító fejlesztette, a forráskódhoz pedig maguk a magyar szakemberek sem férnek hozzá, így a programot nem tudnák módosítani. A biztonságot továbbá digitális aláírások és pecsétek garantálják, amelyek minden fogadást és adatbázis-lezárást hitelesítenek.

A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *