Illóolajtartalma elégé alacsony, ezért a citromfű illatú kozmetikumok általában a hasonló illatú, de kevésbé sokoldalú citronella (latinul Cymbopogon) fajok olaját tartalmazzák. Mivel a citromfű neve (nem utolsósorban gyógyászati hasznai miatt) hazánkban jobban cseng, a citronellatartalmú termékek zömén is citromfű név található.
Keressen betegségek vagy szerint a Gyógynövénytárunkban.
Gyakran használják élelmiszerek ízesítésére is kellemes íze és illata miatt. Ma már számos gyógyszer, gyógytermék, étrend-kiegészítő alapanyaga, tudományos kutatások középpontjában álló, sokoldalúan felhasználható, tradicionális, ugyanakkor modern gyógynövény.
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógynövény Szakosztálya az orvosi citromfűvet választotta a 2014-es Év Gyógynövényének. Az MGYT Gyógynövény Szakosztályának célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon a gyógynövények szakszerű alkalmazásának terjedéséhez. Ennek jegyében indították útjára 2013-ban az Év Gyógynövénye kezdeményezést, így évről évre újabb gyógynövényre irányul a figyelem, és a kiválasztott növénnyel kapcsolatos ismeretek, a hatásával, alkalmazásával összefüggő fontosabb információk az érdeklődők széles köréhez juthatnak el. Első alkalommal az Év Gyógynövénye
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.