Dávid hebegni kezdett. – De Apa, én sokat dolgozom, fáradt vagyok… – Mindenki fáradt! – dörrent rá József. – De ez nem egy szálloda, a feleségem pedig nem a te bejárónőd! Ott a tisztító a sarkon, vidd oda az ingeidet. Az ebédedet meg rendeld meg a netről. De amíg nem tanulsz meg egy kis emberséget és tiszteletet, addig ne hozd ide a szennyesedet.
József a fia kezébe nyomott egy lábast. – És ha már itt vagy: az anyád tegnap jött haza a kórházból. Menj be abba a konyhába, és főzz neki egy teát. Aztán ülj le mellé, és kérdezd meg, hogy van. Mert ez lenne a dolgod, fiam. Nem a követelőzés.
Dávid némán állt. Lenézett a betonon heverő ruháira, majd rám. Akkor, abban a pillanatban, mintha hirtelen leesett volna neki, hogy nem egy géppel, hanem az édesanyjával áll szemben. Kiment, összeszedte a ruháit, és betette a kocsijába. Aztán visszajött. Szó nélkül bement a konyhába, feltette a vizet forrni, majd bejött hozzám a nappaliba, és leült a kanapé szélére. – Ne haragudj, Anya… – mondta halkan, lesütött szemmel. – Hogy érzed magad? Azóta Dávid maga mossa a ruháit. És múlt vasárnap életében először nem enni jött hozzánk: ő hozott nekünk két adag ebédet egy étteremből, hogy nekem ne kelljen a tűzhely mellett állnom.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
