Megnyitotta a GPS-előzményeket.
Az útvonal, amit tegnap bejártam, valóban nem stimmelt azzal, amit mondtam neki. Nem a vidéki ügyfélnél voltam. A vonal pedig egy olyan címre mutatott, ahová éjjel 1-kor érkeztem meg.
– Miért jártál… ITT? – kérdezte, és a hangja olyan volt, mintha darabokra tört volna.
Nem tudtam megszólalni.
A saját térdem is beleremegett. Tényleg ott voltam. Tényleg eltitkoltam előle. És tényleg úgy nézett ki a helyzet, mintha…
Összeszorítottam a fogam.
– Nem azért, amit hiszel – mondtam végül.
– Akkor miért?!
A szemében félelem, düh és csalódás kavargott. És én még mindig kerestem a szavakat.
Nem volt könnyű kimondani.
– Azért, mert… terápiára járok.
– Mi?
– Igen… már hónapok óta. És szégyelltem bevallani.
Elmeséltem neki mindent: hogy pánikrohamaim vannak, hogy éjszakánként nem alszom, hogy félek attól, hogy egyszer csak összeesek a volán mögött. És hogy úgy éreztem, nem terhelhetem őt ezzel.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
