Ő pedig csak nézett rám. A sírás és a megkönnyebbülés között billegve.
– Miért nem mondtad el? – kérdezte halkan.
– Mert erősnek akartalak látni. És nem akartam, hogy miattam aggódj.
A keze lassan elindult az asztalon, és megfogta az enyémet.
– Ami igazán fájt… hogy azt hittem, már nem én vagyok az első gondolatod.
– Dehogyisnem – mondtam. – Te vagy az egyetlen, ami miatt meg akarok gyógyulni.
Hosszú csend ült közénk. A félelem lassan feloldódott benne. A bizonytalanság apránként engedett. És tudtam: a bizalmat újra kell építeni.
De most legalább együtt kezdjük el.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
