Laci pislogott egyet. – De hát Anya, ez az igazság! Te mindent megcsináltál… – Nem – vágott közbe az anyósom keményen. – Te azt láttad, hogy mindent megcsináltam. Mert gyerek voltál. De nem láttad, mi történt este. Odafordult a fiához, és a szemébe nézett. – Nem láttad, hogy Apád minden áldott hajnalban 4-kor kelt, hogy begyújtson a sparheltba, mire ti felébredtek, hogy meleg legyen. Nem láttad, hogy amikor ti már aludtatok, Apád ott állt mellettem a konyhában, és segített pucolni a krumplit másnapra. Nem láttad, hogy ő mosta a pelenkákat a kútnál este, hogy nekem ne kelljen cipekednem, mert fájt a derekam a terhességtől.
Laci tátott szájjal hallgatta. – Apád soha nem várta el, hogy kiszolgáljam, ha látta, hogy fáradt vagyok – folytatta Marika néni, és egy könnycsepp gördült le az arcán. – Ha nem volt tiszta ing, felvett másikat. Ha nem volt kész az ebéd, szelt magának szalonnát. Mert tisztelt engem. Te nem azért láttál rendet és tisztaságot, mert én egyedül csináltam. Hanem azért, mert ketten csináltuk. Apád nélkül, fiam, beleszakadtam volna.
A szobában néma csend lett. Laci, a nagy, erős férfi, hirtelen nagyon kicsinek tűnt az asztalnál. Marika néni felém fordult, és megfogta a kezem. – Ne hagyd magad, lányom. Aki otthon van a gyerekkel, az dolgozik a legkeményebben.
Laci aznap nem ment át a Józsihoz. Ebéd után szó nélkül felállt, összeszedte a tányérokat, és beállt a mosogató elé. Én pedig leültem a kanapéra a kisfiammal, és életemben először éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Az anyósom nemcsak a becsületemet védte meg, hanem visszaadta az igazságot a házasságunknak: a „bezzegrégen” sem volt minden tökéletes, csak a szeretet és a segítség tette azzá.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
