Aztán a férjemhez fordult. Gábor arca sápadt volt. – Gábor, holnap reggel várom az irodámban. Át kell beszélnünk a jövőjét a cégnél. – De… miért? – dadogta a férjem. – Mert a cégemnél a legfontosabb érték a tisztelet és a csapatmunka. Aki a saját feleségével, a gyermekei anyjával így beszél, miközben az a frontvonalon küzd a beteg családdal, az az én szememben nem férfi. És nem is vezető. Én nem üzletelek olyan emberrel, aki otthon zsarnok.
Az ajtó becsukódott mögötte. Gábor ott állt a nappali közepén, némán. A csendet csak a falióra ketyegése és a kislányunk szipogása törte meg. Aznap este a férjem szó nélkül átvette a gyereket, feltakarította a konyhát, és csinált nekem egy teát. Nem rúgták ki másnap – kapott egy utolsó esélyt –, de soha, soha többé nem kérdezte meg tőlem azt, hogy „mit csináltál egész nap”.
