Remegő kézzel találtam egy dossziét az asztalon. Kiderült, hogy Kovács úr nem egy idegen. Ő volt az az ember, aki 25 évvel ezelőtt elrabolt engem a játszótérről, de a rendőrség végül megtalált és hazavitt. Én nem emlékeztem az arcára, mert túl kicsi voltam. De ő sosem felejtett el engem.
A dossziéban lévő cetlin ez állt: „25 évig vártam, hogy felnőj, és újra az enyém legyél. Holnap este a vacsora után nem mész haza többé. Itt fogsz élni velem, biztonságban, örökké.”
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
