Leültem a kanapéra, és olvasni kezdtem.
„Ma odaégette a levest. Mérges volt magára. Úgy szerettem volna megölelni és azt mondani, hogy így is imádom, de a torkomon akadt a szó. Miért vagyok ilyen béna?” – szólt egy bejegyzés öt évvel ezelőttről.
„Ma volt a születésnapja. Vettem neki egy karkötőt, de nem mertem odaadni, mert féltem, hogy nem tetszik neki. Inkább azt mondtam, elfelejtettem. Istenem, mekkora gyáva vagyok.”
Gábor nem közönyös volt. Hanem gátlásos. Képtelen volt kifejezni az érzelmeit szóban vagy tettekben, mert gyerekkorában az apja kinevette, ha sírt vagy érzékeny volt. A szeretetét ebbe a füzetbe zárta. Minden elszalasztott ölelés, minden ki nem mondott dicséret ott volt a papíron, gyönyörű, fájdalmas rímekben. Szeretett. Jobban, mint bárki valaha. Csak nem tudta, hogyan mutassa ki.
Én meg elhagytam, mert azt hittem, nem kellek neki.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
