A konyhában nesz támadt. Gábor állt ott, sápadtan. Látta, hogy olvasom.
– Sajnálom – mondta halkan. – Nem akartam, hogy lásd.
– Miért nem mondtad? – kérdeztem sírva.
– Mert a papíron könnyebb. Ott nem dadogok. Ott bátor vagyok.
Nem költöztem vissza azonnal. De elkezdtünk beszélgetni. Felolvastattam vele a verseket. Lassan, nagyon lassan megtanulta, hogy kimondani azt, hogy „szeretlek”, nem gyengeség. Nem lett a szavak embere egyik napról a másikra, de már tudom, hogy amikor csendben megfogja a kezem tévézés közben, az egy verssor. És ez elég. Megmentettük a házasságunkat, nem a szerelem hiánya volt a baj, hanem a nyelv, amit beszéltünk. Most már értjük egymást.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
