Úgy éreztem magam, mint egy utolsó, lusta rongy. Ahelyett, hogy megkérdezte volna, kérek-e teát, vagy bevette-e már a gyógyszerem, számonkérte az esti menüt.
Ekkor halkan nyílt a bejárati ajtó. Zoli édesanyja, Margit néni lépett be (neki is volt kulcsa a házhoz). Délután őt is felhívtam, hogy megkérdezzem, mit adjak a lázamra. Margit néni ott állt a hálószoba ajtajában, a kezében egy hatalmas, gőzölgő lábassal. Mindent hallott.
Zoli arca egyből felderült. – Jaj, Anya, te vagy a megmentőm! Hoztál vacsorát? Látod, a feleségem is tanulhatna tőled! Te betegen is helytálltál. Margit néni lassan letette a lábast a komódra. Nem mosolygott. A tekintete olyan volt, mint a jég. – Zoltán, azonnal kérj bocsánatot a feleségedtől – mondta halkan, de ellentmondást nem tűrően. Zoli értetlenül pislogott. – Miért? Csak az igazat mondtam… te sosem feküdtél le, ha bajod volt.
– És tudod, miért nem? – vágott a szavába az anyósom, és a hangja megremegett a dühtől. – Azért, mert a te apád egy önző ember volt, aki megvárta volna, hogy éhen haljunk a koszban, ahelyett, hogy felemel egy fakanalat! Azért főztem lázasan, remegő lábakkal, mert nem volt más választásom. És minden áldott percben gyűlöltem érte magam, meg őt is, amiért hagyta!
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
