Nálunk a vasárnapi ebéd szent dolog. Amióta nyugdíjasok vagyunk a férjemmel, Ferivel, be kell osztanunk a pénzt, de hétvégére mindig igyekszem kitenni magamért, amikor jön a fiunk, Peti és a felesége. Szombaton megvettem a karajt – pontosan négy szép szeletet –, vasárnap hajnalban keltem panírozni, készült a húsleves, a rizibizi. 63 évesen már hamar elfárad a lábam, de boldogan sürögtem, vártam őket.
Délben csöngettek. Kitártam az ajtót, mosolyogva, de a mosoly az arcomra fagyott. Nem ketten voltak. Peti mögött ott álltak a menyem szülei, és még egy másik házaspár is, akiket alig ismertem. Összesen nyolcan. – Sziasztok! – harsogta Peti vidáman. – Hoztam egy kis társaságot! Épp erre jártunk anyósomékkal meg a haverokkal, és gondoltuk, beugrunk. Mindenki farkaséhes! Ugye nem gond? Anyám úgyis mindig sokat szokott főzni!
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
