Jóska nem válaszolt. Kisétált a dobozokkal az előszobába, kinyitotta a bejárati ajtót, és kitette őket a lépcsőház előtti betonra. Aztán visszajött, és leült a helyére. – Aki az én asztalomnál ül, az tiszteli a házigazdát – mondta Jóska csendesen, de olyan hangon, hogy Gábor azonnal letette a villát. – A feleségem két napot dolgozott azért, hogy vendégül lásson titeket. Szeretetből. Aki az ő főztjét mosléknak nevezi, az nem érdemli meg, hogy itt üljön.
Ránézett Rékára, aki tátott szájjal bámult. – Két választásotok van. Vagy eszitek azt, amit édesanyátok elétek tett, és megköszönitek szépen. Vagy kimentek a betonra, és megeszitek a dobozotokból a salátát ott, ahol senkit nem sértetek meg vele. De az én asztalomon nincs helye ennek a tiszteletlenségnek.
Réka először vörös lett, aztán sápadt. Gábor ránézett a feleségére, majd az apjára, végül határozottan a báránysültes tál felé nyúlt. – Én kérek a bárányból, Anya. Isteni illata van – mondta Gábor halkan. Réka pár percig duzzogva ült, aztán némán ő is szedett egy keveset a káposztából. A dobozokért senki nem ment ki.
Az ebéd csendben telt, de a végén Gábor megölelt, és megköszönte a fáradozásomat. Réka azóta nem hoz dobozokat. Rájött, hogy a vendégség nem csak az ételről szól, hanem a tiszteletről is, amit a vendéglátónak adunk. Jóska pedig azóta is a hősöm, aki egyetlen szó nélkül tette helyre a dolgokat.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
