A negyedik asztal: Az intim, kicsi, meghitt asztal
Ez az asztal szoros, meghitt, csak néhány személyes embernek van helye. Van egy olyan érzése, mint a titkos hely, ahol csak azok ülnek, akiket valóban szeretsz és akik téged is szeretnek. Az asztal azt mondja: ide csak az igazi emberek mehetnek be.
Ha ezt az asztalt választottad, akkor egy nagyon-nagyon mély vágy dolgozik a benned: az egyenes, őszinte, mély kapcsolat vágyódása. Azt szeretnéd – és lehet, hogy mindig is szeretted volna –, hogy az emberek, akiket szeretsz, valóban veled legyenek, nem pedig félvéleménnyel vagy megosztott figyelemmel.
Ez azoknak az asztala, akik introvertáltak, vagy azoknak, akik nagy családban felnőttek és sosem kaptak egyéni figyelmet. Talán két szülőd volt, de mindketten foglalkozottak a munkájukkal vagy a testvéreiddel, és te csak nagyon ritkán voltál a teljes figyelemnek a közepe. Vagy talán a nagyapádnak vagy a nagyanyadnak erősen kötődtél, és azt szeretnéd: többet lenne az a típusú kapcsolat – csak kettesben, ahol nincs előtétszínpadi szerepjáték, ahol valódi vagy.
Az intim asztalt választók gyakran azt mondják később: „Én nem akarok nagy családi ünnepi összejöveteleket. Nekem sok kis intim момent kell.” Ez nem azért van, mert nem szeretik a családot. Ez azért van, mert az igazi szeretet – az, amelyet éreznek – akkor működik, amikor az egyenes, amikor az szemtől szemben, amikor az tudja, hogy valaki valóban figyel rád.
Ez az asztal azt ígéri: van olyan meggyőződés benned, hogy az igazi szeretet nem nagy közösségekben születik, hanem kettőben, vagy egy szűk körben, ahol az emberek valóban hallgatnak.
Az ötödik asztal: A szabadtéri, vidám, nyílt asztal
Ez az asztal a szabadban van – a kertben, a terászon, vagy egy nyílt helyen. Van napsütés, van levegő, van az érzése, hogy nincs fal, nincs falhoz kötöttség, nincs „így kell, így nem szabad”. Ez az asztal azt mondja: itt a szabadság van.
Ha ezt az asztalt választottad, akkor valami olyan lázadó és egyúttal szomorú történik a lelkedben. Azt szeretnéd – és talán gyerekként megtanultad, hogy ezt nem lehet megtenni –, hogy végre szabadon legyél. Szabadon lehess azzá, akivé szeretnél lenni, anélkül, hogy félnél a család kritikájától vagy elutasításától.
Ez az asztal azoknak való, akiknek szigorú volt a nevelésük, vagy akiknek azt tanítették, hogy a jó gyerek nem lázad, nem akar mást, mint amit a szülő akar. Vagy akiknek nagy volt a társadalmi nyomás: azt kell, hogy viseld a ruhákat, amelyeket az apád választott; azt kell, hogy szeress azzal a karrierrel, amelyet az anya biztosított; azt kell, hogy higgy azzal az istennel, amelyet a család hitt.
Az ezeket az asztalt választók szenvednek az olyan érzés alatt, hogy sosem volt valódi lehetőség arra, hogy elmondjanak mást, mint amit gondol az otthon. A szabadtéri asztal azt ígéri: akkor, amikor végre felépítesz saját életet, nem lesz olyan nyomás, és végre azt cselekedni, amiről az almöddöd szól, anélkül, hogy azt gondolnál: ez az szégyen vagy ez rossznak van.
Ez az asztal azt jelenti: szeretnéd, hogy a család azt mondja – vagy te azt mondjad magadnak – hogy „menj, él, válts, kísérletezz”, és az ne azt jelenti, hogy nem szeretenek már, hanem azt, hogy annyira szeretenek, hogy engedik, hogy boldog lehess, akkor is, ha az más módon kell, mint ahogyan ők élnek.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
